A Marantz bemutatja a 12 Special Edition széria modelljeit a tökéletes audio minőség elérése érdekében
A Marantz, mint a világ vezető cége a fejlett audio reprodukció területén, büszkén jelenti be a 12 Special Edition széria modelljeit, a PM-12 Special Edition integrált erősítőt és az SA-12 Special Edition SACD lejátszót DAC-móddal.
A házon belüli dedikált hangmestereink számos alkalommal felfigyelnek a vártnál nagyobb potenciállal rendelkező termékekre, majd rendkívüli figyelmet szentelve a részletekre, Special Edition modelleket alkotnak belőlük, átgondolva az alkatrészek megválasztását és számtalan meghallgatási teszten keresztül hangolják őket. Az eredeti SA-12 és PM-12, amelyeket kizárólag a japán piac számára készítettek, bizonyították, hogy megérdemlik ezt a figyelmet.
Az elismert KI Ruby sorozat fejlesztése során elért eredményekre támaszkodva a Marantz Sound Master-ek és az európai hangmérnökök együtt finoman kidolgozták és megalkották az új 12 Special Edition szériát.
Tiszta analóg erősítő
A PM-12 Special Edition integrált erősítőt egyetlen céllal építették – hogy kipréseljék a maximális audio teljesítményt a PM- 12 alap koncepciójából - ezért egy teljesen különálló, kétlépcsős kialakítást alkalmaznak, külön tápegységekkel az előerősítőhöz és végerősítő szakaszhoz. Az áramkör a legtisztább jelútvonalat biztosítja az erősítőkhöz, amelyek csatornánként 100W-os teljesítményt nyújtanak a 8 ohm-os hangfalak számára, illetve 200W-ot csatornánként 4ohm-ra. A kiváló minőségű nikkelezett réz bemeneti csatlakozók és a magas tisztaságú réz hangszóró csatlakozók biztosítják a jel
tisztaságát az erősítőbe való belépés pillanatától kezdve a hangsugárzókra történő továbbításig.
A PM-12 Special Edition a PM-10 és a PM-KI Ruby erősítők tervezésére támaszkodik, és magába foglal egy mozgó tekercses / mozgó mágneses phono áramkört, kiegészítve azt a Marantz Musical Premium Phono EQ áramkörrel és a Marantz HDAM technológiával, ismét a kompromisszum mentes jel tisztaság biztosításához.
A PM-12 Special Edition teljesen analóg tervezése hozzájárul a rendkívül alacsony zajszinthez és a tiszta felépítéshez. Míg a DAC erősítőbe építése kényelmet nyújthat, a digitális áramkör természeténél fogva elektromosan zajos, és zavarhatja az erősítőn áthaladó kényes analóg jeleket. Ezért Marantz úgy döntött, hogy megőrzi a teljesen analóg felépítést, miközben a PM-12 Special Edition-t megtartja a lehető legtisztább hangon, és a DAC-módot az SA-12 Special Edition lejátszónak szentelte.
Kifinomult Digitális Tervezés
Az SA-10 és az SA-KI Ruby zászlóshajók fejlesztési folyamatára támaszkodva az SA-12 Special Edition-t úgy hozták létre, hogy megünnepeljék a zene iránti szeretetet és összekapcsolják a hallgatókat a zenével anélkül, hogy elveszítenék a legfontosabb érzelmi kapcsolatot.
A tisztán a hangzás céljából épített lemez mechanizmus az „SACDM-3” képes SACD-k, CD-k és válogatások lejátszására CD-ROM-ról vagy DVD-ROM-ról. Aszimmetrikus USB-bemenettel rendelkezik, amely képes a formátumok kezelésére egészen a PCM/DXD 384kHz/32bit és a DSD11.2MHz-ig. A Marantz Musical Mastering Stream az összes PCM fájlformátumot DSD formátumra alakítja át, fejlett szűrés és védett feldolgozás használatával, mielőtt a Marantz Musical Mastering Conversion az 1 bites adatfolyamot közvetlenül analóg jellé alakítja, anélkül, hogy hagyományos digitális-analóg konvertert használna.
Because music matters. Az eredmény a csodálatosan kifinomult SA-12SE lejátszó, amely tökéletesen kiegészíti a PM-12SEt, és egy dicső hifi párost alkot, amely bármikor közelebb hozhat a kedvenc zenéinkhez, mint valaha. Because Music Matters.
A Marantz PM-12SE és SA-12SE szeptembertől lesz kapható fekete vagy ezüst-arany kivitelben. További termékleírások a www.marantz.hu weboldalon találhatók.
PM-12 Special Edition integrált erősítő - áttekintés:
• Európai és japán hangmérnökök által építve és hangolva a több mint 65 éves Marantz-erősítő-tervezési ismeretek alapján
• Marantz nagy felbontású előerősítő a saját szabadalmaztatott HDAM technológiával
• A kapcsoló teljesítmény-erősítő kialakítás a PM-10 és a PM-KI Ruby zászlóshajókból származik
• A terhelés független frekvenciaátvitel lehetővé teszi bármely hangszóró csatlakoztatását
• Nagy teljesítmény: 100W + 100W (8 ohm), 200W + 200W (4 ohm)
• Teljesen diszkrét kétlépcsős kialakítás a jel tisztaságához, külön tápegységekkel az előerősítő és a végerősítő szakaszokhoz, hogy lecsökkentsék az interferenciát
• Az előerősítőhöz szánt toroid transzformátor a tisztaság és a pontosság érdekében
• Áram visszacsatolási tervezés az újonnan kifejlesztett széles-tartományú áramkörökkel
• HDAM ® SA3 áramkör a tiszta jel és az optimális dinamika érdekében
• MM/MC Phono bemenet új, diszkrét Marantz Musical Premium Phono EQ áramkörrel
• Vastag nikkelezett független bemeneti csatlakozók a CD és a Phono számára, valamint Marantz eredeti kiváló minőségű / nagy tisztaságú réz hangszóró csatlakozók
• Lineáris hangerőszabályzó új elektromos hangerőszabályzóval
SA-12 Special Edition SACD lejátszó DAC-móddal - áttekintés:
• Európai és japán hangmérnökök által tervezve és hangolva a több mint 35 éves CD lejátszók és a digitális audio lejátszók területén szerzett Marantz tervezési ismeretek alapján
• A házon belül kifejlesztett „SACDM-3” SACD/CD mechanizmus, amelyet tisztán audio-hoz terveztek
• SACD/CD lejátszás, és válogatások lejátszása CD-ROM-ról és DVD-ROM-ról
• Aszinkron USB bemenet a nagyfelbontású hanghoz, akár PCM/DXD 384kHz/32bit és DSD11,2MHz
• Az USB és a digitális bemenetek izolálása (optikai és koaxiális) a belső és a külső források zajának megakadályozására
• Az innovatív Marantz Musical Mastering az „MMM-Stream” mintavétel DSD-re és szűrés
• Egyedi tervezésű, 1 bites közvetlen 'MMM - konverzió' DSD-ről analógra
• Új analóg kimeneti fokozat a Marantz HDAM-SA3 és HDAM-SA2 technológiával és alacsony impedancia kimenet
• Tápellátás toroid transzformátorral
• Dedikált fejhallgató-erősítő, diszkrét felépítésű, HDAM-SA2-vel
Hír archívum
2023. 05. 26. A Naim Audio bemutatja a New Classic termékcsalád legújabb termékeit: a 300-as szériát
2023. 05. 02. Marantz és Denon készülékek új, alacsonyabb áron!
2023. 05. 02. A Denon bemutatja a DNP-2000NE hálózati audio lejátszót
2023. 04. 12. Theva: a Focal új hangszórócsaládja, amelyet a tiszta High-Fidelity hangzás első megismerésére terveztek
2023. 03. 28. Webáruházunk a Megbízható Bolt minősítést nyerte el!
2023. 02. 27. 50 éves a QED!
2023. 02. 11. A 15 csatornás erősítéssel az AVC-A1H akár 9.4.6 konfigurációt is támogat
2023. 02. 01. Egy évszázadnyi találékonyság és luxus fogyasztói elektronikai termékek. A Loewe 100 éves fennállását ünnepli
2023. 01. 26. Bemutatkoznak az új Bowers & Wilkins Pi7 S2 & Pi5 S2 True Wireless fülhallgatók
2023. 01. 24. A Focal bemutatja a Vestia-t az új, high-fidelity hangsugárzó termékcsaládot
2023. 01. 04. Naim új 200-as sorozat: Üdvözöljük a hangzás új korszakában
2023. 01. 03. 2022 Az év StereoNET terméke: Bowers & Wilkins 802 D4. Raktáron!
2022. 12. 16. A Focalt kitüntette az építészeti és belsőépítészeti szaksajtó
2022. 12. 04. A Rotel bemutatja az S14 modellszámra hallgató Integrált Hálózati Streamerét
2022. 11. 22. A design TV-k neves német márkájának új OLED TV-je, a Loewe iconic a világon elsőként a „Syno-Stone” elnevezésű betonszerű műkőből készül.
2022. 11. 16. Egy kivételes rendszer
2022. 11. 04. LOEWE. Prémium kép és hang az igazi fanatikusoknak!
2022. 10. 26. A Bowers & Wilkins Px8 újradefiniálja a hangminőséget és a prémium designt az aktív zajszűrős vezeték nélküli fejhallgatókban
2022. 09. 27. A Marantz bemutatja a CINEMA széria új AV-komponenseit
2022. 09. 22. A Denon új 8K Receiver családja új lehetőségeket kínál a rajongóknak és a telepítőknek a magával ragadó hangzás eléréséhez
2022. 09. 21. Bemutatkozik az új Bowers & Wilkins 700 S3 sorozat!
2022. 09. 16. Focal Utopia New High-End fejhallgató
2022. 06. 30. A Bowers & Wilkins bemutatja a vadonatúj Px7 S2-t, a legjobb aktív zajszűrős vezeték nélküli fejhallgatóját
2022. 06. 22. A ROTEL a 60. évfordulót ünnepli az új DIAMOND SERIES modellek bevezetésével
2022. 05. 23. A Marantz a CD60 lejátszó bemutatásával megteremti a CD-formátum jövőjét
2022. 05. 19. A legújabb Denon komponensek premierje a 2022-es müncheni HIGH END kiállításon
2022. 03. 24. Együtt ünnepel a FOCAL és a Naim
2022. 03. 04. A Bowers & Wilkins az új Panorama 3-mal biztosítja a tökéletes, egydobozos, magával ragadó hangélményt.
2022. 02. 24. A Rotel bemutatja az A12, CD14 és RCD-1572 MKII modellválozatait
2022. 02. 15. A Marantz újragondolja a klasszikus integrált erősítőt
2022. 02. 04. A Bose bemutatja a SoundLink FLEX-et
2022. 02. 01. A Denon bemutatja új Dolby Atmos minősítésű 3.1.2 soundbar és subwoofer kombóját
2022. 01. 15. A Polk Audio bemutatja a Monitor XT hangfal családot
2021. 12. 04. Loewe Bild i.55 dr+ – Felsőbb osztályba lépett - Teszt
2021. 10. 22. A Denon bemutatja az új AVR-X1700H 8k AV-Receivert
2021. 10. 17. Denon PMA-600NE sztereó erősítő bluetooth-al és phono bemenettel
2021. 10. 13. Az új Bowers & Wilkins Zeppelin megérkezett!
2021. 09. 23. A NAIM bemutatja az új music-streaming opciót, a TIDAL Connect-et!
2021. 09. 04. A Loewe tovább növekszik és terjeszkedik
2021. 08. 27. Bowers & Wilkins 800 Series Diamond. Excellence. Evolved.
2021. 06. 09. A Denon bemutatja új zászlóshajóját, az AVC-X8500HA 8K 13ch AV erősítőt a tökéletes otthoni moziélményért
2021. 05. 11. Bemutatjuk az Uniti Atom Headphone Edition-t!
2021. 04. 21. A Naim Mu-so Wood Edition megérkezett!
2021. 03. 05. Covid-19 tájékoztatás! Bemutatótermünkben maximum 20 fő tartózkodhat!
2021. 01. 25. A Denon prémium Soundbar-ral és 3D hangzással egészíti ki a Denon Home Hi-Res multiroom hangszóró-ökoszisztémát
2020. 09. 10. A zene szeretetéért – Az ikonikus Bowers & Wilkins 600-as sorozat 25 évnyi sikerének csúcspontja az új Anniversary Edition széria.
2020. 09. 02. A zenéje mindig jobban szól egy Marantz-on!
2020. 08. 24. A Marantz bemutatja új belépő szintű integrált erősítőjét és CDlejátszóját
2020. 08. 07. A Marantz bemutatja a 12 Special Edition széria modelljeit a tökéletes audio minőség elérése érdekében
2020. 06. 06. A Denon bemutatja első 8K-Ready AV-Receivereit
2020. 03. 21. Dune HD SmartBox 4K és egyéb új modellek
2020. 02. 19. Világraszóló fejhallgató. Most valósággá vált.
2020. 01. 26. Denon Home: Prémium vezeték nélküli hangszórók a 110 éves hifi örökség alapján
2020. 01. 19. A Focal teljessé teszi az új Chora szériát!
2019. 11. 24. A Marantz bemutatja az új, nagy teljesítményű, integrált PM7000N erősítőt zenei streaming képességekkel
2019. 10. 16. Új Bose Portable Home Speakers horozható otthoni hangsugárzó
2019. 09. 26. A Focal bemutatja a Chora szériát, mely új szabványt testesít meg a megfizethető hangsugárzó dizájnban és minőségben!
2019. 09. 22. A legtisztább hangzás - több mint 50 évnyi tapasztalattal alkotva
2019. 08. 23. A PMA-600NE és DCD-600NE nagy pontosságú digitális és analóg zenehallgatást kínál azon rajongók számára, akik el szeretnének merülni a HiFi világában.
2019. 08. 01. A Marantz bemutatja az NR1200 Slim Line sztereó hálózati receivert hifi minőséggel, fejlett HDMI csatlakozással és zene streaming-gel
2019. 06. 23. A DRA-800H ötvözi a Denon HiFi örökségét egy fejlett HDMI video szekcióval, vezeték nélküli zenei streaminggel és a hagyományos audio képességekkel